A nyíláskiváltások módszereit az alkalmazásuk gyakorisága alapján csoportosítanám.
Az egyik legrégebbi módszer a boltív kialakítása. Ezt manapság már ritkábban alkalmazzuk, mivel használata csak egy méter körüli fesztávnál ajánlott. A boltív kiépítése két fő szakaszban zajlik. Először a megfelelő magasságban kibontják a nyílás egyik felét, és ott kiépítik a megmaradt falvégre támaszkodó fél boltívet. Ezután várni kell, míg a szerkezet megszilárdul, azaz megköt a habarcs. Utána a boltíveket alul és felül is közbefalazzák, míg elkészül a boltív másik fele. Miután mindkét fele elkészül és megszilárdult, ki lehet bontani a nyílást.
A legelterjedtebb módszer az acélgerendás áthidalás alkalmazása. A technológia lényege az áthidalás szélességének megfelelő mennyiségű I-szelvények egymás mellé helyezésében rejlik. Általánosan azt mondhatjuk, hogy egy 12-15 centiméteres falba egy darab, 25-60 centiméteresbe kettő, míg ennél szélesebbe három vagy még több gerendát kell egymás mellé helyezni, természetesen nagyobb fesztáv esetén egyedi kialakítások jönnek szóba.
A kivitelezésének szabályai fontosak, de másfél méteres fesztáv alatt még „lazábban vehetőek”. A lényegibb szabályok: az egymás mellé helyezett gerendákat csavarozással össze kell kötni, a gerenda áthidaló részét ki kell betonozni, és az építés során mindenképpen alá kell dúcolni. Nem szabad ékeléshez fát és téglatörmeléket alkalmazni, mivel ez nem szakszerű megoldás. Komoly problémák csak több jelentősebb hiba elkövetését követően, általában nagyobb fesztáv esetén léphetnek fel.
Nagyon régi módszer a fagerendák nyílásáthidalóként való alkalmazása is. Ezt napjainkban már egyáltalán nem használják, kivétel a vályog- és a földfalú épületek korhű felújítása.
A házgyári paneles épületek esetében acélkeretet építenek be az utólagos nyílásáthidalások esetén. Az acélkeret egy speciális U-szelvényből összeállított áthidaló, melyet a teherhordó vasbeton falakba helyeznek el áthidalóként.
Ritkábban használt, de jó megoldás a szögacél áthidalók nyíláskiváltóként való alkalmazása. Lényege: keskenyebb falakban 1,5 méter alatti fesztáv esetén kevés bontással és véséssel két L-szelvény közé fogják a régi áthidalást, melyek a falba vésve kerülnek alátámasztásra. Két dolog lényeges ennél a módszernél, az egyik, hogy a két szögacélt minimum három helyen össze kell fogni az alsó szárra hegesztett laposvasakkal, különben szétcsúszhatnak. A másik, hogy ez a technológia csak könnyebb falazatok esetén hasznosítható, a kisebb teherbírása miatt.
Az utolsó nyíláskiváltó módszer amit szeretnék ismertetni, a monolit vasbeton áthidalók használata. Ezt a technikát csak speciális esetben és komolyabb fesztáv esetén használják. Lakásfelújítás esetén ritkábban alkalmazzák, mert komoly munkával jár. Inkább az újépítésű ingatlanoknál terjedt el. A technológia sorrendje szerint először a födémet két oldalon alá kell dúcolni, majd a kiváltásra ítélt szakaszt általában ki kell bontani a födém aljáig. A bontás után jöhet a zsaluzás és a betonozás. A monolit kiváltó elkészülte után pedig vissza kell falazni a kibontott falat. A többi, azonnal terhelhető módszerrel szemben a technológia nagy hátránya, hogy az áthidalás nagyságától és a beton minőségétől függően csak átlagosan három hét után lehet az áthidaló zsaluzatát megbontani.
Építőipari szolgáltatások