GKI: nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők az év eleji kedvező adatok

A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági növekedés valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a GKI által korábban vártnál.

A gazdaságkutató közleményében kifejtette: a javuló európai konjunktúra serkenti a magyar exportot, a választási gazdaságpolitika következtében növekszik a lakosság vásárlóereje és ezzel egyes belföldi piacra termelő, illetve szolgáltató cégek teljesítménye, az EU-támogatások csúcsra járatása miatt pedig emelkednek a beruházások is.
2014 első két hónapjában – jellemzően az alacsony bázishoz képest – a legtöbb ágazat dinamikusan növelte teljesítményét. Az ipari termelés 7 százalékkal bővült, ezen belül a kivitel több mint 10 százalékkal, miközben a belföldi értékesítés az energiatermelés szokásosnál melegebb időjárás miatti visszaesése következtében csökkent – mutatott rá a GKI.
A kiskereskedelmi forgalom 6,5 százalékkal, de a dohányforgalom megváltozott számbavételét figyelmen kívül hagyva is 4 százalékkal nőtt. Több mint 10 százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött hazai és külföldi vendégéjszakák száma.
Az év első negyedévében a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi 11,8 százalékról látványosan, 8,3 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek száma egy év alatt 139 ezerrel csökkent, ami nagyrészt a közfoglalkoztatás választások előtti, 112 ezerrel történt felduzzasztásának következménye, de 1,6 százalékkal emelkedett a vállalkozásokban foglalkoztatottak száma is.
A bruttó átlagkereset 1,3 százalékkal, a közmunkások nélkül 6,4 százalékkal emelkedett. Mivel a nettó keresetek ugyanennyivel nőttek, az áremelkedés pedig átmenetileg megszűnt, az első negyedévben a reálkeresetek is ugyanennyivel emelkedtek.
A gazdaságkutató szerint az idei béremelések a rendkívül alacsony infláció miatt feltehetőleg elmaradnak a tavalyitól, a közmunkások száma és ezzel aránya pedig csökkenni fog.
Az év hátralevő részében ugyan elkerülhetetlen a piaci áremelkedés, de az őszi újabb rezsicsökkentést is figyelembe véve az idei infláció 1 százalék körüli lesz. Így a reáljövedelmek 2 százalék körüli emelkedése mellett a kiskereskedelmi forgalom 2 százalékos és a fogyasztás 1,5 százalék körüli növekedése várható. A vásárlóerő ideihez hasonló mesterséges növelése azonban 2015-ben már valószínűtlen – fejtette ki a GKI.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alacsony kamatok érdekében vállalja a forint gyengülését. Ugyanakkor e politika gyakorlati hasznát megkérdőjelezi, illetve a fenntarthatóságába vetett gyenge bizalmat tükrözi a regionálisan kiugróan magas magyar kamat-felár, a hosszú lejáratú állampapíroktól megkövetelt magas hozam, s a forint folytatódó gyengülése – hangsúlyozták a prognózisban.
Az MNB legújabb intézkedései többek között a kereskedelmi bankok állampapír-vásárlását kívánják elősegíteni. A gazdaságkutató szerint ennek sikere nagymértékben függ a bankok hajlandóságától, és ugyanez igaz a növekedési hitelprogram enyhülő feltételeire. A bankokkal való valamiféle kiegyezés nélkül továbbra is hiányozni fog a gazdaság dinamizálásának egyik fontos feltétele – közölte a GKI.
Az államháztartási hiány az első negyedévben meghaladta az éves előirányzat 70 százalékát. Bár az időarányost látványosan felülmúló hiány nem kivételes jelenség, ez mindig elkerülhetetlen korrekciókat vetített előre – jelezte a gazdaságkutató.
Mivel a túlzottdeficit-eljárás újraindulásának elkerülése már csak az uniós forrásokhoz való hozzáférés miatt is a kormány elsődleges célja, a 3 százalék alatti deficit elérése szinte biztosra vehető a GKI szerint. Tekintettel a még idén sorra kerülő két választásra és a kormányzat megszorítás-ellenes retorikájára, feltételezhető, hogy ennek terhei közvetlenül az üzleti szférát fogják érinteni, s csak ennek továbbhárítása a lakosságot – fogalmazott közleményében a gazdaságkutató.

GKI: nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők az év eleji kedvező adatok
Tagged on: