A fúrógép egy olyan számos területen hatalmas segítséget nyújtó csoda, ami nagyon tud hiányozni bizonyos szituációkban, ha éppen nincs kéznél. Hiszen állhat az ember fejét vakarva a falfelület előtt, ahova fel kellene szerelni egy polcot, ha nincs otthon egy olyan fúrógép, amely segítségével két perc alatt megoldható lenne a feladat. Bár tény, hogy a számos különböző típus közül nem egyszerű kiválasztani a számunkra ideálisat, ha egyszer megtaláltuk, gyakran kerül elő a szerszámok közül még olyanoknál is, akik egyébként nem ezermester típusok.
Mire jó egy fúrógép?
Alapvetően sokkal könnyebb lenne felsorolni azt, hogy mire nem, hiszen ez a kör igen széles. Ugyanis ha valaminek a rögzítéséről vagy akár barkácsolásról van szó, mindenképpen érdemes segítségül hívni egy ilyen szerkezetet. Hiszen az ember pusztán a két keze által nem feltétlenül boldogul egy ilyen feladattal, nem beszélve arról, hogy sokkal időigényesebb és fárasztóbb is gép segítség nélkül. Egy megfelelő szerkezet segítségével ugyanis még a vasbeton falba is percek alatt bekerülhetnek a megfelelő rögzítő elemek és igen hamar lehetőség nyílik arra, hogy az ember élvezze a munkája gyümölcsét. A számos különböző márka és típus között azonban könnyű elveszni, így érdemes e téren körültekintőnek lenni.
Mit érdemes figyelembe venni fúrógép vásárlása során?
Az első és legfontosabb kérdés ennek kapcsán az, hogy otthoni használatra keresünk gépet vagy ipari teljesítményre van szükség. Ugyanis e válasz tükrében nagyban lecsökkenthető a potenciális jelöltek száma és máris könnyebb választani. A ház körüli használatra alkalmas, kisebb fúrók esetében is lényeges az, hogy milyen akkumulátorral van felszerelve. Hiszen a 4,8 Voltostól egészen a 24-36 Voltos kivitelig számos eltérő típus megtalálható közöttük. Ennek kapcsán két dolgot ajánlott mérlegelni. Az egyik az, hogy várhatóan milyen gyakran szeretnénk bevetni a gépezetet, de mérvadó az is, hogy mennyi időt vesz igénybe majd egy-egy ezzel végzett munkafolyamat. Mindezeken felül ajánlott a Li-Ion akksival felszerelt szerkezeteket előnyben részesíteni, ugyanis ezek alkalmazkodnak a leginkább az otthoni felhasználás körülményeihez.
Abban az esetben, ha inkább az elektromos verzió mellett tennéd le a voksodat, arra is van lehetőség. Ezek sokkal erőteljesebb gépek, amelyek segítségével komolyabb feladatokat is el lehet látni, így ha várhatóan nagyobb projektekbe is belefognál barkácsolás terén, akkor ezek között ajánlott szétnézni.
A fentieken felül a nyomaték és a gép súlya is nagyon fontos tényezők. Minél nagyobb a nyomaték, annál nagyobb az ereje a gépnek, vagyis annál hatékonyabb vele a munka. Nagy előny, hogy ma már számos olyan modell is piacra került, amelyek esetében már van lehetőség nyomaték szabályozására egy speciális beállító gyűrű segítségével. Bár alapvetően egy fúrógép súlyának különösebb funkciója nincs az erő vagy a teljesítmény kapcsán, mégis nagyon fontos. Hiszen egy-egy munkafolyamat során előfordulhat, hogy hosszan egy helyben tartani a fúrót. Vagyis minél könnyebb a szerkezet, annál jobb. Jó hír, ha ma már sok olyan fúrógép létezik, amelyek kis súlyuk ellenére nagy kapacitással és nyomatékkal rendelkeznek, így két legyen üthetünk egy csapásra.
Ha nem kérdés számodra az, hogy szükséged van egy megbízható fúrógépre, akkor érdemes a fenti szempontok alapján alaposan mérlegelned, hiszen ha egyszer megtalálod a számodra tökéletes szerkezetet, azzal öröm lesz minden egyes mozzanata a munkának. Nem beszélve arról, hogy mennyi időt és energiát spórolhatsz azzal, ha a különböző kisebb és nagyobb munkák során beveted a hűséges társadat és hamar végzed el maradéktalanul a rád bízott feladatot.